Székely Csaba

MŰVÉSZET

Aznap este, amikor az öreg színész utoljára állt színpadra, előadás előtt még beült a színészbüfébe, és szokásához híven beszédbe elegyedett a társulat fiatal tagjaival. Arról folyt a vita, hogy van-e értelme a művészetnek, van-e értelme bárminek egyáltalán, meg hogy miért nem vevő a közönség az új formákra, és miért drágult már megint a magos perec. Utóbbi témát az öreg színész dobta be a beszélgetésbe, de a többiek inkább az új formákról akartak vitázni. Nem a forma számít, legyintett az öreg színész, de még csak nem is a tartalom. Hanem az, ha valamit jobban csinálsz, mint a legtöbb ember. Az a művészet. Mindegy, mi az? Kérdezte egy fiatal színész.
Mindegy, felelte az öreg színész, és egy elegáns mozdulattal kiitta a poharát.
Csak csináld jobban, mint mások.
Ennyi?
Nem, felelte az öreg színész, figyelem is kell hozzá. A többiek részéről. De ezerből egy, magyarázta az öreg színész, ezerből egy képes csak igazán figyelni. Pedig aki valóban figyel, az látja. Látja és megérti. És onnantól ő már nem lesz a régi, mert elszakad ettől a földtől, elszakad mindentől, kiválik még az időből is. De ti ezt nem értitek. Hanem azt mondjátok meg nekem, hogy miért kellett felvinni a magos perec árát. Mosolyogtak. Szemtől szembe nem nagyon merték kinevetni, mert valaha óriási színész volt, sokak szerint a legnagyobb.
És te? Ma már mit csinálsz te jobban, mint mások? Kérdezte a büfés.
Én? Én eszméletlenül tudok inni, felelte az öreg színész. Azzal a borravalót a pultra tette, és enyhén imbolyogva elindult az öltözője felé. Nevettek, mi? Fordult még vissza az ajtóból. Pedig sokkal jobban iszom, mint ahogy ti játszotok. Aznap este, amikor az öreg színész utoljára állt színpadra, a nyolcadik vendéget játszotta egy vacsorajelenetben. Nem volt szövege, végig a háttérben maradt. Az előszínpadon a főszereplők egy esküvőről vitatkoztak. Neki hátul annyit kellett tennie, hogy felemel a fehér abroszról egy pohár vörösbort, belekortyol, majd a poharat visszateszi az asztalra, és a jelenet végéig ezt a mozdulatsort még néhányszor megismételi. Feladatát kifogástalanul teljesítette. A nézők többsége észre sem vette, hogy az öreg színész egyáltalán szerepelt az előadásban. A másnapi kritika meg sem említette a nevét. De volt egy néző, egyetlen néző, aki aznap este, amikor előadás után kilépett az esőbe, nem nyitotta ki az esernyőjét, hanem széttárta a karját, lehunyta a szemét, és néhány másodpercre a levegőbe emelkedett.