Debreczeni Mónika a Vylyan birtokigazgatója

ELŐSZÓ

„A nap süt, az ég kék, a fű zöld. A szőlő terem. A bor erjed és érik. Az ember dolgozik és remél, aggódik és örül. Élvezi munkája gyümölcsét és örömmel mutatja azt meg másoknak. Az idők kezdete óta így megy ez, így van ez most is. Aki belekavarodik a szőlő és a bor világába, azt e világ nem engedi soha. Boraink erről a szenvedélyről és az alkotás öröméről mesélnek, méghozzá egy immár negyedszázados történetet: 25 évvel ezelőtt kerültek palackokba a Vylyan első borai, az 1994-es évjáratból.”

A jubileum alkalmából hét kortárs magyar írót és költőt kértük fel arra, hogy merítsenek ihletet a Vylyan Pincészet prémium boraiból. Az így született versek és novellák esszenciájából művészi rajzokat varázsolt az alkotó kéz, a végeredményt pedig most a Vylyan palackjain tárjuk a világ elé. Mi a szívünk és Villány legjavát adjuk mindehhez, hiszen prémium boraink évről évre dűlőink legszebb terméséből születnek. A tőkék hozama visszafogott, így a borok koncentráltak, elegánsak és hosszú érlelésre alkalmasak. A rajzok a borok lelkét vetik papírra, úgy, ahogyan azt a művészek látják.

Kezdettől fogva hiszünk a bor és művészet összetartozásában. Belső szükségletből szövődött a Vylyan életébe minden olyan érték, ami odatartozik. Emiatt hoztuk létre például Bogyólé újborunkhoz a művészi címkepályázatunkat és  a Művészi Hordó kiállítást.  Az Ördögkatlan Fesztivál egyik alapító tagja és helyszíne vagyunk, így borainkon túl további élményeket nyújthatunk sokak számára, de a középpontban mindig a bor áll, mindig ő mesél. 

Most prémium borainkon a sor, hogy tovább vigyék a művészetet a mindennapokba, az otthonokban vagy éppen a nyáresti kertek hűvösébe. Hogy mindenkit, aki meglátja, kinyitja és megkóstolja őket, megajándékozzanak egy gondolattal és ünneplőbe öltöztessék a szívét.

 

Debreczeni Mónika
a Vylyan birtokigazgatója